13 okunk van, hogy szülőként is elolvassuk Jay Asher világsikerét, avagy néhány ötlet hogyan neveljük egy regény segítségével

A magyar tinédzserek már évekkel ezelőtt felfedezték maguknak a Tizenhárom okom volt… című bestsellert. A felnőttek egy része azonban elvből elutasítják a fiatalabbaknak szóló regényeket, pedig Jay Asher története több szempontból is érdekes lehet a szülők számára. Amerikában hatalmas változásokat indított el a könyv: felhívta a figyelmet az iskolai zaklatások hatására. S párbeszédre késztette a különböző generációkat az amerikai középiskolák rákfenéjéről. Az iskolai kasztok között húzódó ellentétek nem véletlenül jelentik a legtöbb amerikai tini sorozat legfőbb konfliktusát. Mert, ahol a sportolók istenként vannak tisztelve, ott bizony a „jelentéktelen” értelmiségi gyerekek könnyen áldozattá válhatnak, hogy aztán elkeseredésükben akár önkezükkel vessenek véget életüknek.

Tavaly a regényből a Netflixnek hála 13 részes sorozat is készült, ami Amerikában új lendületet adott a problémák ismételt átbeszéléséhez. De miért is fontos, hogy a magyar szülők is megismerjék a zaklatások hatására öngyilkosságba menekülő Hanna Baker történetet? Íme, a 13 ok, miért olvassuk el a regényt tizenéves gyerekünkkel együtt (vagy miért nézzük végig az új sorozatot):

1. Először is, a könyv letehetetlen. Tele van jó elhelyezett horgokkal, melyek nem hagyják lankadni a figyelmet. A regény, a Harry Potterhez és az Alkonyathoz hasonlóan képes megszerettetni az olvasást a fiatalokkal.

2. Annak ellenére, hogy a magyar iskolákba nem alakultak ki kaszt-szerű csoportok, attól még a gyerekek egy része igenis ki van téve csúfolódásnak és különböző megaláztatásoknak. A regény kapcsán beszélgethetünk arról, hogy a csúfolódás mögött gyakran személyes félelmek, szorongások bújnak meg.  Az áldozatok sokszor nem is sejtik, hogy a csúfolódók szintén önbizalom hiányos gyerekek, akik még a náluk is gyengébbnek tartott társaik egzecíroztatásával próbálnak kompenzálni. Ez egyfajta energiavámpír viselkedés.

3. A szülők egy része gyakran panaszkodik arra, hogy tinédzserkorban már nem tud jókat beszélgetni a saját gyerekével. Ennek oka, hogy nincsenek közös témáik. Nem tudnak kapcsolódni. Ezek a szülők nem is nyerhetnek betekintést a tini saját világába. De ha mindketten ugyanazt a könyvet olvassák, ráadásul egy olyan regényt, ami ezer kérdést vet fel, még a hajnalig tartó beszélgetések sem kizártak.

4. Ha úgy sejtjük, hogy a mi gyerekünk is a csúfolódók közé tartozik, anélkül döbbenhetjük rá viselkedése helytelenségére, hogy hosszú hegyi beszédet kéne tartanunk. Nekünk is kényelmesebb, ha a regény vagy a sorozat beszél helyettük. Sokszor ugyanis a zaklató sincs tisztában azzal, hogy a “cikizés” mekkora károkat okozhat az osztálytársa lelkében. Erre felnőttként jöttem rá, amikor évekkel később beszélgettem erről az egyik gyerekkori „csúfolódómmal”. Ő ugyanis abban a tudatban élt, hogy csak jópofa akart lenni a többiek szemében.

5. Amerikában a regény egyik legfontosabb konklúziója, tetteink következményeinek felismerése. A könyv és a sorozat megérteti a tizenévesekkel, hogy következmények nélkül nem bánthatnak senkit. Még egy jópofának tűnő vicc is okozhat törést egy bizonytalan fiatal lelkében.

6. A regény jó ürügyet szolgáltat arra is, hogy megértessük a gyerekekkel, hogy nincs különbség aközött, ha a zaklatás a közösségi médián keresztül történik, vagy ha szemtől szemben. A következményekkel mindkét esetben számolnunk kell.

7. A szülők nem mindig tudják, hogy mekkora nyomás nehezedik a gyerekekre manapság. Ebben a túlpörgött, teljesítmény orientált világban a tiniknek sem könnyű. A regény nekünk, felnőtteknek abban segíthet, hogy megértőbbek tudjunk lenni a fiatalokkal szemben.

8. Az öngyilkosság ugyan manapság nem számít tabu témának, de közel sem beszélünk róla annyit, amennyit szükséges lenne. Főleg nem a tizenéves gyerekeinkkel. Pedig sajnos a statisztikák azt mutatják, hogy világviszonylatban a 15-29 éves korosztály halálozási okai között az öngyilkosság a második helyen szerepel. A könyv főszereplője, Hanna Baker a zaklatások hatására vet véget az életének. Szülőként kifejezetten fájdalmas azt a részt olvasni, amikor Hanna nem a saját szüleitől kér segítséget, hanem egy nemtörődöm iskolapszichológustól. Ennek kapcsán azonban tudatosíthatjuk a gyerekeinkkel, hogy ránk azonban minden helyzetben számíthatnak.

9. A könyvet nem érte ugyanaz a vád, mint a sorozatot, miszerint egyfajta megoldásnak állítaná be az öngyilkosságot. A sorozat sokkal hosszabb, mint a könyv, így más elemek válnak hangsúlyossá benne. A regény nem helyesli Hanna tettét. (Aki emiatt aggódna, az még azelőtt olvassa el a könyvet, hogy a gyermeke kezébe kerülne.) Épp ellenkezőleg. Olvasás közben az az érzésünk támad, hogy legszívesebben benyúlnánk a könyv lapjain keresztül Hanna szobájába, és megráznánk a lány vállát, hogy ébresztő, mindig van remény. Mindig mindenre van megoldás. És ez az, amit mindenképpen tudatosítanunk kell a gyermekeinkben is.

10. Hanna túl korán feladta. A középiskolás éveket márpedig túl lehet és túl is kell élni. Csak diákként tűnik úgy, hogy egy gonosz megjegyzés az egész életünkre hatással lesz. Ez ismét egy jó ürügy arra, hogy biztosítsuk őket, hogy a legjobb rész az érettségi után következik. (Nyilván ez nem vonatkozik azokra, akiknek az iskola „csúcsragadozóiként” a középiskolás évek jelentették életük legjobb időszakát.)

11. Megkérdezhetjük a gyerekeket, hogy szerintük mi volt Hanna legfőbb motivációja? Hogy bosszút álljon a bántalmazóin, vagy hogy megszabaduljon a lelki szenvedéstől?

12. Hanna nyilvánvalóan nem gondolta át, hogy mekkora fájdalmat okoz majd a szüleinek a távozásával. A szülők érzelmeinek kibontása a regényben ugyan nem jelenik meg, de a sorozat nagyon is részletesen kidolgozta. Hanna tette ebben a megvilágításban önzőség? Vagy egy súlyos lelki sérülés után nem tisztességes még ezt is a szemére vetni?

13. Még napokkal a regény elolvasása után is a történet hatása alatt maradtam. A baj csak az volt, hogy nem akadt olyan ismerősöm, aki szintén olvasta volna a könyvet. Így annak ellenére, hogy a magyar kiadás évéhez képest későn bukkantam rá a könyvre, úgy éreztem muszáj írnom róla, ha már nincs kivel megbeszélnem. Elolvasva a korábbi évek könyvkritikáit, úgy tűnik nemcsak belőlem váltott ki ilyen intenzív érzéseket a regény. (Rácz-Stefan Tibor például a Tizenhárom okom volt hatására döntötte el, hogy megpróbálkozik a regényírással. És milyen jó tette!)