Po Bronson és Ashley Merryman tudományos újságírók Amit rosszul tudunk a gyerekekről című bestsellerükben egy egész fejezetet szentelnek a dicséretek hatásának. Írásukban Carol Dweck, a Columbia és a Stanford Egyetem munkatársának tudományos kutatására hivatkoznak. Dweck ugyanis több mint tíz évet töltött azzal, hogy a dicséret gyerekekre történő hatását vizsgálja. Kísérleteit megelőzően a szakirodalom egybehangzóan állította, hogy a dicséret növeli a gyerekek önbizalmát. Dweck azonban úgy sejtette, hogy ez a hatás azonnal a visszájára fordul, amint a gyerekek nehézségekbe ütköznek. A cikk folytatásából kiderül, hogy Dweck és tudományos munkatársai hogyan rántották le a leplet a dicsérgetés valós hatásáról, valamint az is, hogy hogyan érdemes „jól dicsérni”.

Dweck húsz New York-i iskolában, négyszáz ötödikes tanuló bevonásával végezte el kísérletét. A gyerekek úgy tudták, hogy egyfajta IQ tesztet töltenek ki, azt azonban nem sejtették, hogy a kutatók véletlenszerűen két csoportra osztották őket. A felosztásnak tehát semmi köze nem volt az iskolai teljesítményhez. Az első feladatok szándékosan igen egyszerűek voltak, hogy minden tanuló jó eredményt érhessen el. Nyilvánvalóan azért, hogy mindenkit megdicsérhessenek. Az egyik csoportot az intelligenciájukért („Remekül sikerült, biztosan nagyon okos vagy.”), a másikat az igyekezetük („Remekül sikerült, biztosan nagyon keményen dolgoztál”) miatt dicsértek meg.

A második körben már a gyerekek választhattak, hogy ki, milyen tesztet szeretne kitölteni. Az egyik lehetőség egy, az elsőnél nehezebb teszt volt, amelyről azonban a kutatók elmondták, hogy sokat tanulhatnak majd belőle a gyerekek, ha megpróbálkoznak vele. A második teszt hasonlóan könnyű volt, mint az első. Még a kutatók is meglepődtek, hogy az előzőleg az igyekezetükért megdicsért gyerekek 90 %-a választotta a nehezebb feladatot. Amíg az intelligenciájukért megdicsért gyerekek többsége a könnyebb feladat mellett döntött. Tehát pont az „okosnak” nevezett tanulók hátráltak meg a kihívás elől.

De vajon miért így történt mindez?

Amikor az intelligenciájuk miatt dicsérjük meg a gyerekeinket, akkor akarva, akaratlanul is azt tanítjuk nekik, hogy csak az a lényeg, hogy okosnak látszanak, és még csak véletlenül se kockáztassák meg, hogy hibázzanak – magyarázza Dweck a beszámolójában. A kutatásban részt vevő gyerekek is pont így viselkedtek. Még csak véletlenül sem akartak megszégyenülni, ha már elérték, hogy mindenki okosnak tartja őket. Így tesszük a gyerekeinket kudarckerülőkké!

De a kutatásnak ezzel még nem volt vége. Következett egy újabb kör. Ekkor a tanulók már nem kaptak választási lehetőséget. A harmadik teszt pedig kifejezetten nehéz volt. A kutatók tudták, hogy mindenki elégtelenre teljesít majd. De őket nem is az eredmények érdekelték, hanem az azokra adott reakciók. Akiket az igyekezetük miatt dicsértek meg, úgy gondolták, hogy nem figyeltek eléggé, vagy nem próbálkoztak elég keményen, hogy megtalálják a megoldást. Akiket az intelligenciájukért dicsértek meg, azok pedig azt feltételezték, hogy mégsem elég „okosak”. Dweck feljegyzései szerint: „Egyértelműen lerítt róluk a stressz. Izzadtak, rosszul érezték magukat a bőrükben.”

 

A dicsérgetés pszichológiája, kutatási eredmények a dicsérgetésről, dicsérgetjük a gyerekeinket

Carol Dweck: 1946. október 17-én született; Alma mater: Barnard College, Yale University; Kutatási területei: Social Psychology, Developmental Psychology; A Stanford Egyetem, a Columbia Egyetem, a Harvard és az Illinois Egyetem munkatársa

 

A negyedik teszt ismét könnyűnek ígérkezett. Az igyekezetükért megdicsért gyerekek jelentős javulást értek el (30% -os javulást), de az intelligenciájukért dicsért gyerekek jelentősen rontottak az első két teszt eredményeihez képest (20%-os visszaesés). Miután mesterségesen előidéztek számukra egy kudarcos helyzetet, már annyira izgultak, hogy „butának” látszanak majd, hogy képtelenek voltak ugyanúgy teljesíteni.

A kutatók a tesztelést követő interjúk után könnyedén levonhatták a következtetéseket. Azok a gyerekek, akiket rendszeresen úgy dicsérnek otthon vagy az iskolában, hogy „milyen okos vagy”, kevésbe fogják tudni a kudarcot jól kezelni. Azt a téves üzenetet jegyzik meg ugyanis, hogy „okos vagyok, ezért nincs szükségem arra, hogy igyekezzek.” Sőt, az erőfeszítés valamiféle szégyellnivaló dologgá válik a szemükben, mert azzal elismernék, hogy természetes adottságaik nem elegendőek a feladat megoldásához. S alul fogják értékelni a kemény munka és a próbálkozások jelentőségét.

Ezzel szemben azok a gyerekek, akiket otthon az igyekezetük miatt dicsérnek meg, hatalmas plusz segítséget kapnak az életre. Ha az igyekezetre helyezzük a hangsúlyt, akkor a gyerekek tudni fogják, hogy van befolyásuk a feladatok végeredményére. A velünk született intelligencia egy dolog, de ha a gyerekekbe beleivódik, hogy kitartással, kemény munkával, próbálozással javíthatják az eredményeiket, akkor nem fognak, vagy kevésbé fognak félni az esetleges kudarcoktól.

Dweck más iskolákban is megismételte a kísérleteit. S azt tapasztalta, hogy a gyerekek társadalmi-, gazdasági helyzetétől és nemi hovatartozástól függetlenül ugyanúgy reagáltak a dicséret eme paradox hatására.

De akkor hogyan lehet „jól dicsérni”?

Ha a gyerkőcünk boldogan odarohan hozzánk, hogy megmutassa, hogy a számolós füzetében milyen ügyesen oldotta meg a feladatokat, akkor ne vágjuk rá azonnal, hogy „jajj, de okos vagy”, hanem mondjunk inkább valami hasonlót: „jajj, de örülök neki, biztos keményen próbálkoztál!” Tehát a tetteiket dicsérjük, és ne az intelligenciájukat.

Forrás: Po Bronson és Ashley Merryman: Amit rosszul tudunk a gyerekekről

https://en.wikipedia.org/wiki/Carol_Dweck

 

13 okunk van, hogy szülőként is elolvassuk Jay Asher világsikerét, avagy néhány ötlet hogyan neveljük egy regény segítségével

13 okunk van, hogy szülőként is elolvassuk Jay Asher világsikerét, avagy néhány ötlet hogyan neveljük egy regény segítségével

A magyar tinédzserek már évekkel ezelőtt felfedezték maguknak a Tizenhárom okom volt… című bestsellert. A felnőttek egy része azonban elvből elutasítják a fiatalabbaknak szóló regényeket, pedig Jay Asher története több szempontból is érdekes lehet a szülők számára....

#ezvagyokén kihívás

#ezvagyokén kihívás

A bloggereknek van egy olyan szokása, – ha már az olvasóktól kevés visszajelzés érkezik, – hogy biztatásként egymásnak osztanak blogger díjakat, illetve interjúkhoz hasonló kihívásokat találnak ki egymás számára.  Ebből a kedves szokásból eddig kimaradtam. A napokban...

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás